Miért kezdtem el gyerekjógát tanítani…

By: | Tags: , , , , , , , , , | Comments: 0 | március 9th, 2017

Sokat gondolkoztam, hogy miként fogalmazzam meg a gondoltataim a gyermekjógáról. A saját gyerekkorom jutott eszembe.
Az elmúlt 20-25 év alatt óriásit változott a világ, nem csak az internet tette mássá a hétköznapjainakat, de változott a munkáról, az otthonról és nem utolsó sorban a nevelésről alkotott képünk. Annak idején a szülők, nagyszülők ösztönösen végezték a gyereknevelést. Persze, ha mindezt nem valamelyik nagyobbik testvér tette. Nem hangzottak állandó neves pszichológusoktól a napilapok, nem a köznevelésről hápogott mindenki és nem 32 gyereket zsúfoltak egy tanterembe 7 éveseknek délutánig tartó órákkal. Az emberek a napi megélhetésükkel voltak elfoglalva a pillanatban éltek, könyvek, pszichológusok és internetes tanácsadók nélkül tudták, hogy mi jó  gyereküknek, s tették mindezt anékül, hogy minden este azzal a gyötrő gondolattal tették volna a fejüket az ágyra, hogy ők most jó szülők, avagy sem.
Anyám óvodapedagógus volt. Elvileg értett a gyerekekhez. Mégis, számos olyan behatás ért kiskoromtól kezdv15857295_1545204862162942_1325705975_oe, amely aláásta az önbizalmamat, nem sikerült soha hosszú távú baráti kapcsolatokat teremteni és mindig mindenért magamban kerestem a hibát. Apám éjt nappallá téve dolgozott, s tőlünk is mindig a legjobbat várta el, akár képesek voltunk rá, akár nem. Talán nem vagyunk ezzel egyedül. Korunk betegsége az önbizalomhiány, a szorongás, a folyamatos teljesítési kényszer. S a probléma sajnos egyre korábban kezdődik. Megfigyeltem a különbséget az óvodás és iskolás gyerekek izomtónusa között: az általános iskolában eltöltött 2-3 év olyan kötötté teszi a gyerekeket, mint egy bot. Olyan gyorsan elvesztik a rugalmasságukat! És nem csak az iskolában kapott elvárások, a szülők is folyamatosan egyre jobbat és jobbat szeretnének kihozni a gyerekükből. Minden délutánra külön órát szerveznek, összehasonlítgatják saját gyereküket másokkal, olyan készségeket erőltetnek rájuk, amelyekben nem feltétlenül tudnak jól teljesíteni. A mai kor 8-9 éves gyerekének sportolnia kell, nyelvet kell tudnia, értenie kell a számítógéphez és még ki tudja mi. Ha csak bele gondolok megfájdul a fejem. Amiért tőlünk sokat várnak el, mi is sokat várunk el a gyerekektől?
Levi Harcos 2Amikor közölték velem, hogy Levente úgynevezett tehetséges gyerek kicsit megijedtem, még több specialistához kell majd járni? Nem lesz elég neki az iskola? Néha elgondolkozom azon, milyen csodálatos dolog lenne, ha az én gyerekem találná meg a megoldást Földünk problémáira. Olyan dolgokat vinne véghez, amelyekről mi csak álmodunk – elvégre szülő vagyok. De aztán visszatérek a valóságba, mivel teszek többet a gyerekemért? Ha állandóan jobbat és jobbat szeretnék belőle kihozni, vagy ha úgy szeretem, és úgy fogadom el, ahogy van, és nem támasztok még több és több elvárást feléje. Amikor a gyerekünk felnő, nem arra fog emlékezni, hogy hány játékot kapott, hanem, hogy időt töltött velünk. Azok a reakciók, amit ma gyerekeinknek adunk, az egész későbbi életét befolyásolják. Gondoljunk erre, amikor majd kéri, hogy játszunk vele, mi pedig lepattintjuk valami vacak indokkal.
Mi történik a gyerekjógán
A gyerekeket rengeteg inger éri: nem csak az iskolában lóg mindenki a közösségi hálón, de a szülők is folyamatosan a telefonon csüngenek, ha nem telefonálnk, akkor üzenetet írnak, vagy éppen olvasgatnak. Pedig a gyerekeinknek ránk van szüksége, nem a játékhalmazra, a különórákra, hanem egy elfogadó, biztonságos környezetre. A gyermekjógán nincsenek elvárások. Éppen ezért nem javaslom a szülőknek, hogy jöjjenek be és “oldalról” szemléljék az eseményeket. Ekkor ugyanis a gyerekek szeretnének a szüleiknek megfelelni, egy bizonyos kényszer alá kerülnek. A gyerekjógán nincsenek szabályok, mese van, sok ölelés, kedves érintés. Az alkalmazott gyakorlatok segítenek a gyerekeknek belfelé figyelni, és megismerhessék a valódi – és nem a tévéből, reklámokból és elvárásokból eredő – vágyaikat, jobban megismerhessék saját magukat. Azok a gyerekek, akik rendszeresen részt vesznek ilyen foglalkozáson, jobban tudnak teljesíteni a külvilág felé is, nem lesznek szorongósak, körömrágó gyerekek. Mint, amilyen én voltam. Három általános iskolába jártam, sose volt önbizalmam, visszahúzódó lettem és elég sokszor illettek ezzel a jelzővel a szüleim mások előtt is. A gyerekjógán folyamatosan dícsérjük, bátorítjuk a gyerekeket, megtanítjuk nekik az egymásra figyelést. A gyerekjóga nem más, mint egy nagy közös mese, varázslatos, képzeletbeli utazásokat teszünk meg, egész kicsire összezsugorodunk, vagy óriásira növünk. Közben megtanuljuk a gyerekekkel, hogy hogyan bánjunk a légzéssel, gyakorlunk jógapózokat is, és relaxálunk. Mindent az ő világuknak megfelelően. Egyszerűen megtanítjuk a gyermekeket, hogy a világ zajait hogyan zárhatják ki, hogyan szemlélődhetnek csendben, gondolataikat hogyan fejezhetik ki szabadon.
Mit tehetünk otthon?
Mondjuk le a fölösleges különórákat! Mozogjunk együtt a gyerekekkel! Járjunk el múzeumba, meséljünk neki kitalált történeteket, a kocsiban, a buszon, séta közben (a legbanálisabb mesék is el tudják őket bűvölni). Olyan sok játékot veszünk manapság a gyerekeknek, ők meg elfelejtenek játszani, nem is tudják, mihez fogjanak. Vannak napok, amikor nekem sincs kedvem megépíteni a huszadik Lego versenyautót, vagy lerajzolni még egy gőzmozdonyt, de megpróbálok valami magam számára is élevezetes pillanatot kihozni belőle. Teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, csináljuk együtt, legyünk mi is aktívan részesei! A játszóházban, a játszótéren, próbáljuk ki mi is a játékokat (amit lehet, sajnos a szülők sok ugrálóvárat nem próbálhatnak ki), rá fogunk jönni, hogy szuper dolog. Arról nem is beszélve, hogy saját magunkat is karban tartjuk vele.

Leave a Reply