Paradicsomi gyermekeink

By: | Tags: , , , , , , , | Comments: 0 | november 28th, 2016

Novemberben úgy döntöttem egy időre idegen leszek. Egy hetet töltöttem a Kanári szigetek egyik szigetén, Tenerifén, de utazásom egy kicsit több lett, mint egyszerű kirándulás. Megismertem olyan földi paradicsomot, amely csaknem egymillió ember számára jelent otthont, miközben az év minden évszakában tömegével érkeznek turisták. Nem tudom, hogy nyáron milyen ez a hely, de most csendes volt, és nyugodt. Nem rohant senki és nem harsogott idegengyűlölő politikától a média. Jól megfért egymás mellett spanyol, angol, francia és dél-amerikai, fiatal, és idős, golfbarát és futó, vegetáriánus és steak-imádó.
Tenerife azimg_2483 örök tavasz szigete, az a hely, amely az év minden napján gyönyörű virágokkal, szikrázó napsütéssel fogad, megölel, ha megérkezel, s akkor is, amikor elmész. Ha tehettem megnéztem reggelente, ahogy felkel a nap, s esténként hogyan köszön el a horizontról. Egy ilyen szigeten a levegő illata is más, különös, holdbéli itt-ott a vulkanikus táj, a sziget közepén pedig büszkén magaslik Spanyolország legmagasabb hegye, a Teide. Az ott élő embereknek minden porcikájában benne él ez az érzés. Egy kicsit mindig is irigyeltem ezt a belenyugvós, mindet könnyedén vevő mentalitást, de egy ilyen helyen min is aggódjon az ember? Olyan hihetetlennek tűnt, amikor kisgyermekeket kísérő szü20161118_120143lők hada jelent meg egy iskola bejáratánál. Egy teljesen más világ, mégis ugyanúgy folyik az élet, mint nálunk. A Tenerifén tanuló kisdiákok barna pulóvert és világos nadrágot és szoknyát hordanak iskolai egyenruha gyanánt, a kamaszok az iskolától kicsit messzebb húzódva tárgyalják a napi eseményeket, pletykákat. Két kilométerre tőlük az Atlanti-óceán. Ilyen tiszta vizet talán még soha nem láttam, az Atlanti-óceán a partoknál talán szelídebb, mint a Földközi-tenger Horvátországnál. Hívogató, de ugyanakkor titokzatos. Európa legtisztább strandjait, kedves, a turistákat minden színes ötlettel szórakoztató spanyolokat találja az idelátogató. Minden nap kiültem a tengerpartra behunytam a szemem, magamba szívtam azt a nyugalmat, csendet. Nem gondolkoztam, nem kezdtem el az életemet értelmezni, nem gondoltam a gyerekekre, otthonra, a munkámra és a teendőkre. Csak lélegeztem, hallgattam a zajokat magam körül. Reggelente futni mentem. Igazi kemény terep volt ez, számos emelkedővel, lejtővel, itt-ott sziklás talaj, máshol süppedő homok. Mégis úgy vitt a lábam, mint még soha. Nem volt zene, csak a lépteim hallottam. Futás után pedig gyakoroltam. Úgy, ahogy a testem vitt, csak mi jól esett. Nem vezett senki, saját magam tartottam magam a pózokban addig, amíg jól esett.
20161115_150534A feltöltődésnek olyan formája ez, amelyet érthető módon nagyon nehezen hagy ott az ember. Legjobb lett volna még egy hetet maradni, elhozni valahogy a gyerekeket, hogy ők is láthassák mindezt a szépséget.  A november közepén gyönyörűen pompázó leandereket, mézvirágot, hogy megérezhessék a reggeli kissé hűvös tengeri szelet, megízleljék a tenger adta ételeket, beleharapjanak a zamatos kanári gyümölcsökbe.
20161118_073803Rengeteg család érkezik ide, néztem az olasz, francia gyerekeket, ugyanolyanok voltak, mint az enyéim, csak éppen más nyelven beszéltek. A gesztusuk, a reakcióik minden gyereknek az adott korban megegyezik, teljesen mindegy, hogy Magyarországon él, avagy az Atlanti-óceán egy fantasztikus szigetén. S ekkor már eszembe jutottak az otthoniak. A repülőgépen ülve hosszasan szemléltem egy anyát, aki talán egy éves csemetéjét dédelgette abban a reményben, hogy a csöppség talán álomra hajtja a fejét, s rájöttem, hogy a mi kis otthonunk is egy igazi földi paradicsom., maga a tökéletesség. S ahhoz, hogy minderre ráeszméljek, néha igen messze kell menni. Meg kell hallgatni, hogy mindannyiunk anyja, a Föld és a tenger mit mond, és be kell csuknunk a szemünket, hogy lássunk. Annak idején az oktatóképzésen elkaptam egy mondatot: a lényege az volt, hogy ha vigyázunk a Földre, bármilyen módon is tesszük, akkor a Föld visszaadja nekünk azt, amire vágyunk. Azt hiszem, ebben van valami igazság.
Amikor felébredek, olyan mintha csak álmodtam volna, hogy az ősz végén nyári nap melegében fürdőztünk. Amikor felhúzom a futócipőt, még mindig keresem a sziget fekete homokjának nyomait. De a valóság, a hétköznap itt van, ebben a paradicsomban. Vigyázzunk rá, hogy egyszer a mi, paradicsomba született gyermekeink is megszemlélhessék ezt a szépséget, és ne csak néhányuk halvány emlékeiben éljen, hogy a Föld valaha ilyen is volt.

Leave a Reply