fbpx
IMG_4445_s

JÓGAIRÁNYZATOK

Válaszd a számodra megfelelőt

Gerincjóga

Mozgásszervi panaszokra

A gerincjógát olyanok számára találták ki, akik már nagyon régen, vagy egyáltalán nem hódoltak a mozgás örömének. A hatha jóga pozitúrákra alapozó gyakorlatok egyszerűek, könnyen végrehajthatók és biztonságosak. Még olyanok is végre tudják hajtani, akik addig hírből sem ismerték a jógát. Az órákat ráhangolódással és légző gyakorlatokkal kezdjük. Ezek segítenek abban, hogy figyelmünket a testünkre és a bennünk zajló folyamatokra irányítsuk. Ezután végezzük a bemelegítő, átmozgató, nyújtó gerincjóga ászanákat, azaz pozíciókat. A gerincjóga erősíti azokat az izmokat, amelyek nyúlásra hajlamosak, ugyanakkor nyújtja azokat, amelyek gyakran rövidülnek az évek során. A gyakorlást relaxáció zárja, amelynek során a légzésre koncentrálva ellazítjuk az egész testet a lábujjaktól a fejtetőig.

A Gerincjóga preventív, precíz anatómiai alapokon nyugvó elveire épülő, könnyen elsajátítható gyakorlatsor.

A Gerincjóga ötvözi a több ezer éves jóga gyakorlatait, és a modern anatómia és gerincterápia ismereteit. Célja a fizikai test egészségének helyreállítása, mely a helyes testtartással és légzéssel kezdődik. Elsődleges szerepe a megelőzés, illetve utókezelés; ugyanakkor a már kialakult elváltozásokat (súlyos gerincferdülés, porckorongsérv, isiász, stb.) szakorvos segítségével kell kezelni. A testtartás javításán túl az élettani hatásai közé sorolandó, hogy erősíti, lazítja és nyújtja az izomzatot, segít oldani a stresszt, növeli a fizikai és pszichikai teherbírást segít az ülő életmód negatív fizikai hatásainak enyhítésében.

A Gerincjóga modern mozgásrendszer, amely a jóga speciális testhelyzeteit használja a fizikai test és az idegrendszer egészségének helyreállítására biztonságos, az anatómiai alapmozgásokra és a fascia láncolatokra épülő gyakorlatsorokkal. Kezdő szinten elsődleges szerepe a prevenció, az egészségmegőrzés, de csoportos mozgásterápiaként, amely a teljes fizikumot szisztematikusan fejleszti, kiegészíti és hatékonyan támogatja az egyéni gyógyító eljárásokat. Haladóbb szinten pedig a jógának egy anatómiai szemléletmódú, testfejlesztő irányzata, amely beépíthető bármilyen mozgásrendszerbe.

gerinc jóga
Balasana - csecsemőpóz

Kiváló pihentető póz, amely nyújtja a csípőt, combokat és a bokákat. Csökkenti a stresszt, kimerültséget és lecsendesíti az elmét, ráadásul megszabadít a hát és a nyak fájdalmától, ha a fejet alátámasztjuk.

Vélemények

2016. januárjában kezdtem el jóga órákra járni. Sokat fájt a hátam, a derekam, úgy éreztem muszáj valamilyen mozgást beiktatni az életembe. Budakalászon lakom és az internetet böngészve találtam rá Lívia által tartott gerincjógára. Kicsit féltem eleinte, hogy fogom-e bírni, ezt az új mozgásformát, mivel elmúltam már 50 éves. De sikerült. Nagyon megszerettem, most már a napomat el sem tudom úgy kezdeni, hogy fél órát ne szánjak arra, hogy reggel átmozgassam a hátamat, a Líviánál által ajánlott bemelegítőgyakorlatokkal, és a relaxációs gyakorlatokkal melyekre szintén Lívia tanított meg.

Zsolnai Éva, Budakalász

Hatha jóga

Elmélyülés a jóga ösvényein

Tradicionális jóga irányzat, melyben különböző gyakorlatokat ötvözzük a test az elme és a tudat harmonizálására. Az ászanák (testhelyzetek) gyakorlásával, pontos kivitelezésével növeljük a test vitalitását, egészségét közben megtapasztalhatjuk a szervezetben zajló energetikai történéseket. A pánajáma (légző gyakorlatok) segítségével előbb a helyes és teljes légzés kialakítása a cél majd a pozitív energetikai folyamatok elmélyítése. A relaxáció és a meditáció az elme lecsendesítését és a gyakorlás során történt változások elmélyítését segítik. Hatha jóga órán az energia egyensúlyt az erőkifejtés és pihenés, mozgás és mozdulatlanság megfelelő arányával valósíthatjuk meg. A test aktív, az elme csendességben szemlélődik. Ha szeretnél a jógával alaposabban megismerkedni, ezt az órát próbáld ki!

Utthita Parshvokanasana - Nyújtott oldalsó szögtartás

Harmonizálja a gyökér, nemi, köldök csakrát. Erősíti a bokát, térdet, combot, mellkast. Kijavítja a lábszár és comb torzulásait. Eltávolítja a zsírlerakódásokat a derék és csípő tájékról. Nyújtja a csípő és váll körüli izmokat, valamint a derekat. Csillapítja az ülőideg és ízületi fájdalmakat. Fokozza a bélmozgást, segíti az emésztést és székletürítést.

Hatha flow

Ha dinamikus gyakorlást keresel

Dinamikus gyakorlás, a légzés ritmusára végzett gyakolatok sorozata. A hatha jóga ászanákra épülő órán nem a pontos kivitelezésen, hanem a finom légzés és a mozgás összehangolásán van a hangsúly. Minden mozdulat be- vagy kilégzésre történik, kevés ászanát tartunk ki statikusan, egy-egy ászana gyakran csak a következő mozdulat kiindulópontja. A dinamikus jelleg ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az óra megeröltető, a mozdulatok és bandhák (belső izomzárak) megfelelő alkalmazásával az óra végén nem kimerültséget, hanem feltöltődést, megkönnyebbülést fogsz érezni. Kezdő és haladó gyakorlóknak egyaránt élvezetes óra.

Dhanurasana - íjtartás

Megőrzi a gerinc rugalmasságát, illetve hajlékonyságá, emellett javítja a csípő- és vállízület mozgathatóságát. Masszírozza a hasi szerveket és jótékony gyakorlat a porckorongsérvre.A manipura csakra, aktiválása révén rendkívül kedvezően befolyásolja az életenergia áramlását.