fbpx

Mi lesz Veled, Olaszország – renitens utunk a járvány után

Olaszország a szívem egy része: szüleimmel minden nyáron ott nyaraltunk, na nem úgy, mint mostanában szokás, szállodában, all inclusive ellátással, programokkal, hanem úgy igazán magyar módon. Apám bádogdobozt hegesztett sátras utánfutójának aljára, amelyet megrakott változatosabnál változatosabb konzerv csodákkal. És akkor azt ettük. De mit zavart minket, hiszen a tengerparton voltunk, homokban rohangálhattunk és megcsodálhattuk e több ezer éves kutúra korunkig fennmaradt emlékeit.

Mikor nekem is gyerekeim lettek, ez volt az az élmény, amelyet át akartam nekik adni minden nyáron: bár lemondtam a bádogdobozról és a konzervekről, és nem két hetet töltünk Olaszországban, hanem csak egyet, de az élmény, a táj, az illatok és ízek maradtak. Az idei nyaralást már tavaly lefoglaltuk, tudtuk, hogy mit szeretnénk, hova mennénk. De a világjárvány közbeszólt és a terevzett indulás előtt egy héttel még nem tudtuk, hová vezet majd utunk. Menjünk, ne menjünk? De mivel semmilyen rendelet nem tiltota, hogy átlépjük a határt és utána minden következmény nélkül visszatérjünk, rábólintottunk a korábbi tervekre és Pisába indultunk.

Az olaszokat mindenki vidám, életimádó népként ismeri, nem véletlen, hogy annak idején apám is imádott oda járni. Nem beszélnek még mindig semmilyen nyelvet az olaszon kívül, de kiválóan értik a mutogatást és a gesztusokat, s mivel gyerekként én sem és a szüleim sem boldogultunk idegen nyelven, tökéletesen megfelelt egy-egy karmozdulat, vagy grimasz.

Ezeket azonban most maszkok fedik el. Mikor betérünk az első étterembe Jesoloban, szinte nincs rajtunk kívül senki. Szombat délután van, az éttermeben egy idős hölgy szolgál fel, csak a szemén látszik, hogy boldog, végre van vendégük. A tengerparton sehol sem érződik, hogy pár hónappal korábban még a kórházak küzködtek a túlterheltséggel: a gyerekek vidáman szaladgálnak a parton, a fiatalok a hullámok között labdáznak, vannak, akik csapatba verődve sétálnak egy-két gombóc igazi itáliai pisztáciáért. Olaszországban tényleg rendkívül sok az idős, ők azonban bátran, a maszk teljes fedésében sétálgatnak az utakon. Csak annyiban változott a helyzet, hogy amint mellénk érnek, kétméteres távolságban kikerülnek, de nem csak az idősek, a fiatalok is. Láttam olyan elszánt futót, aki még edzés közben is maszkot viselt. Üresek az autópályák, a boltokban meghatározott létszámban tartózkodhatnak vásárlók.

Cinque Terrén jártam, amely Olaszországi manapság egyik legfelkapottabb része, de most az utcán nem hömpölygött távol-keleti turisták hada, és nem hallottam a megszokott amerikai akcentust sem. Itt-ott bukkantak fel angolok, németek és svájciak, de az olasz üdülőhelyeknek – úgy tűnik – most az olaszokkal kell beérniük.  Ők azonban már rég leszoktak arról, hogy olyan helyre járjanak, ahol egyébként meg sem lehet mozdulni a sok külfölditől. Bevallom, én is szerettem a budapesti belvárost egészen addig, amíg elviselhetetlen nem lett a rengetek turista, üvöltöző angol fiatalok és géppet kattintgató kínaiak hada. Utána már nem szívesen jártam sehova a kedvenc helyeim közül, pedig sok szépet lehet mutatni a Belvárosban a gyerekeknek is.

Most megnéztük az olaszországi helyeket, tömeg nélkül. Az éttermekben mindig akadt hely. Az árak némileg konszolidálódtak, a látnivalókat le lehet embertömeg nélkül is fényképezni. Míg most kis hazánkban csillagokig repültek az árak, addig jóval megfizethetőbbé vált egy olasz út. De utazni persze nem tanácsos. Aki bevállalja, mehet, ki tudja, meddig teheti még meg.

Na igen, nemrég a Balatonnál is jártunk: szerettem volna foglalni a kempinghelyet barátoknak, akik egy órával később érkeztek. Biztos szeretettem volna lenni benne, hogy mellénk tudnak táborozni. A recepciós hölgy felnevetve közölte: „hát ha meg lesz még addig!” A sátorhelyünk környéke természetesen üres volt, így érthetetlen volt számomra, hogy miért nem tudott annyit mondani: „Természetesen, foglaljuk!”. Persze, mindenütt akad ellenpélda, de a hazai árak elszabadultak és a vendégszeretet is inkább a túlélésbe csapott át.

Hogy mi lesz Veled Olaszország? Ahogy minden más is bizonytalan, nem nagyon lehet megmondani, én csak bízom benne, hogy kitartanak és az olasz vendégszeretet megmarad, az ízek paradicsoma nem csak régbe tűnt gyerekkori emlék marad, hanem egy lehetőség arra, hogy e csodás országot az unokáim is szabadon, maszkok nélkül ismerhessék meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük